|
SZÖGLIGET A község az Észak-magyarországi régióban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Aggteleki Nemzeti Park területén fekszik. A település Miskolc-Edelény felől, a 27-es számú főútról leágazó bekötőúton érhető el.
A falut a Bódva folyóba tartó Ménes patak szeli ketté, mely patak partján, meredek hegy ormán emelkednek a Szádvár romjai. A vár és a község sorsa a régmúltban szorosan összefonódott egymással, a vár építése és a település kialakítása a 13. század közepére-végére tehető. A Szádvár fénykorában impozáns látványt nyújthatott, hiszen az ország legnagyobb hegyi vára volt. A falu elnevezése is az elhelyezkedésre, környezetre utal, hiszen a község egy igazi liget, mely a környező hegyek által körülzárt zugban, szögletben bújik meg.
A térség és benne a 700 lakosú Szögliget idegenforgalma napjainkban fellendülőben van, köszönhetően a gyönyörű természeti környezetnek, a megnyíló határoknak, a világörökség címmel járó nagyobb ismertségnek és az itt élő emberek vendégszeretetének.
A települést körülölelő hegyek számos túraútvonalat, kirándulóhelyet kínálnak az idelátogatónak. A falu határában futnak az országos túraútvonalak és tanösvények is kialakításra kerültek. Érdemes felkeresni a Szádvár romjait, hiszen ebben az állapotában is impozáns látvány, a várból nyiló panoráma pedig lélegzetelállító.
A falutól pár kilométernyire található a Ménes-tó, mely horgászat lehetőségét kínálja a sportkedvelőknek. A horgászok mellett a vadászatot kedvelőknek is érdemes erre a vidékre látogatni, hiszen a táj rendkívül gazdag állatvilággal rendelkezik.
A gazdag állat- és növényvilág mellett az épített környezetre is érdemes figyelmet fordítani. A félreeső kis mellékutcákban a népi építészet remekei lelhetők fel a régi épületeken, azok homlokzatán, tartozékaiban.
A földfelszíni látnivalók mellett a vidék a földalatti "csodákról" nevezetes. Az Aggteleki és a Szlovák Karszt méltán világhírű barlangjait a Világörökség részévé nyilvánították, felismerve azok pótolhatatlanságát, elismerve egyedüállóságát és megőrzésre való jogosultságát.
A térség, SZÖGLIGET és mi is mint vendéglátók szeretettel várjuk a pihenni, kikapcsolódni vágyókat és az aktív turizmust kedvelőket egyaránt. Kérjük látogassanak ide, töltsenek el pár napot nálunk és vigyék jó hírünket szerte az országban és a nagyvilágban.
Tátrai Tibor & Üveges Attila magánszállásadók |
Hozzászólások (3)
http://video.boon.hu/borsod/ime-a-vilag-legnagyobb-konyve
http://video.boon.hu/borsod/mukodo-vizimalom-es-nyomdagepek-szinpetriben
Forraltboros fesztivál, falusi disznóvágás, ijászverseny 2011.02.12-én a Holló-vendégház szervezésében.http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/szogliget-vendeghaz/uploads/forraltboros.pdf